Új veszélyforrás a mikroműanyagok
Új veszélyforrás a mikroműanyagok – a környezeti előfordulásuknál jóval koncentráltabb formában juttatják a szennyezőanyagokat az élőlények szervezetébe. Már nem csak az óceánokban, hanem az édesvizekben is igen nagy mennyiségben fordulnak elő.
Ahogy nevük is mutatja, a műanyagok előállítása szintetikus úton történik, és éppen a stabil kémiai szerkezetük miatt rendkívül ellenállóak. A mikroroganizmusok nagyrészt képtelenek a környezetbe kikerülő műanyagok lebontására, hiszen nem tudják tápanyagként hasznosítani azokat. A műanyagok a kémiai folyamatokkal szemben is igen ellenállók, oxidációjuk is nagyon lassan következik be. A Napból érkező ultraibolya (UV) sugárzás hatására ugyan elaprózódnak, viszont a mikroorganizmusok számára még mindig nem hozzáférhetők.
Az elmúlt években már az óceánokban, tengerekben, valamint nagyobb európai tavakban és folyókban vett víz- és üledékmintákból is kimutattak mikroműanyagokat. Ausztriai mintavétel alapján a Duna mikroműanyag-hozama évi 1500 tonnára becsülhető. A szennyvízben koncentrálódó anyagokat a tisztítási folyamat sem távolítja el, jelen vannak az elfolyó szennyvízben is.
Miért veszélyesek?
A tápláléklánc elején elhelyezkedő szervezetek (planktonok, kagylók, halak) táplálkozási módjukból kifolyólag véletlenszerűen fogyasztják el a mikroműanyagokat, amelyek a tápcsatornájukban gyulladásos reakciókat válthatnak ki és az egyed pusztulását is okozhatják. Természetes körülmények között élő halak esetében ugyancsak a tápcsatornából jelentették előfordulásukat. Nem csak a fogyasztásukból eredő fizikai sérülések jelentenek kockázatot, de a vizekbe és az élőlények szervezetébe is egyaránt szivároghatnak káros vegyületek a műanyagokból. Tipikusan ilyenek a gyártás során használt toxikus vagy hormonháztartást zavaró anyagok (biszfenol-A, ftalátok és polibrómozott-difenil-éter égésgátlók). Az adalékokban hordozott kockázaton túl kémiai tulajdonságuknál fogva ezek az anyagok képesek arra, hogy felületükön megkössék a vizekben amúgy is jelen lévő szennyezőanyagokat (pl. policiklikus aromás szénhidrogének – PAH-ok, poliklórozott bifenilek, DDT), azok így a környezeti előfordulásuknál jóval koncentráltabb formában jutnak az élőlények szervezetébe.
