Támogasd környezetünk megmentését, a hulladekvadasz.hu üzemeltetőjét, a JÖN Alapítványt.

Eddig több ezer bejelentés hatására több ezer tonna hulladék felszámolásában működtünk közre vagy szerveztünk több száz fős szemétszedési akciókat és váltunk Magyarország legaktívabb környezetvédelmi mozgalmává. Tevékenységünknek azonban komoly költségvonzata is van, amit eddig az alapítvány tagjai saját erejükből finanszíroztak meg. Segítségeddel tovább folytathatjuk a munkánkat.




Banki átutalással ide kattintva.

Eger Almagyar városrészén illegális hulladéklerakó (Frissítve)

Eger Almagyar városrészén illegális hulladéklerakóra hívja fel a figyelmet a bejelentő. Állítása szerint a terület évek óta illegális szemétlerakóként üzemel.

Frissítve
2017.09.18.

Eger Önkormányzata az alábbi tájékoztatást adta a bejelentéssel kapcsolatban
“Az Eger, Almagyar városrészhez tartozó Vécsey-völgy út melletti területen lévő illegális hulladéklerakás felszámolását kérő bejelentésükre az alábbi tájékoztatást adjuk. A város közigazgatási területén a közigazgatási feladatokat – beleértve az illegálisan lerakott, eldobált hulladékok összegyűjtését és elszállítását is – közszolgáltatási szerződés alapján a Városgondozás Eger Kft. végzi. Jelzésüket követően a zöldfelületen illegálisan elhelyezett szemét összegyűjtését és elszállítását a közszólalgató felé feladatként kiadtuk, mely elvégzése is került. Az erről készült fotót mellékeljük.”

Eger Almagyar városrészén illegális hulladéklerakó

Köszönjük Eger Önkormányzatának a munkáját.


Korábban
2017.07.28.

Egy tipikusan olyan településsel határos zöldterület, ahova a kirándulók mellé rendszeresen a szeméttől megszabadulni vágyó emberek járnak. A probléma megoldását az is hátráltathatja, hogy a hulladékot napról napra egyre jobban benövi a növényzet.

A bejelentés szövege
“Tisztelt Hulladékvadászok Ezúton szeretném bejelenteni, hogy Eger város közigazgatási területén egy évek óta meglévő lakossági eredetű szemétlerakó hely található. A helyszín gyalogosan jól megközelíthető, azonban nincs szem előtt, mivel a terület erősen bozótos. Helyileg az Almagyar városrészhez tartozó Vécsey-völgy út melletti területen található, a helyszínről koordinátával jelölt térképet is csatoltam. Kérem, hogy segítsenek abban, hogy ez az illegális lerakó mielőbb felszámolásra kerüljön. Segítségüket előre is köszönöm!”

Hulladék jellege: kommunális, építési.

Térképen az Eger Almagyar városrészén elhelyezkedő illegális hulladéklerakó. / Fotó: hulladekvadasz.hu

Térképen az Eger Almagyar városrészén elhelyezkedő illegális hulladéklerakó. / Fotó: hulladekvadasz.hu

Eger Almagyar helyszínéről beérkezett bejelentését továbbítjuk az aktuális önkormányzatnak.

Köszönjük a bejelentést.


Felhívás illegális hulladék bejelentésre!

Az alábbi útmutató segítségével hasonló bejelentéseket várunk a településről és annak környékéről ezzel is segítve a helyi önkormányzat munkáját. Ide kattintva elérhető a bejelentési űrlap.


Almagyar a wikipedia szerint

Vécsey-völgy az Almagyar-dombtól északra találjuk, ugyancsak kertváros, tele panziókkal és apartmanokkal, lakóparkokkal. Innen 1–2 km-re található az Apolló Sportrepülőtér.

Ezek a cikkeink is érdekelhetnek