Támogasd környezetünk megmentését, a hulladekvadasz.hu üzemeltetőjét, a JÖN Alapítványt.

Eddig több ezer bejelentés hatására több ezer tonna hulladék felszámolásában működtünk közre vagy szerveztünk több száz fős szemétszedési akciókat és váltunk Magyarország legaktívabb környezetvédelmi mozgalmává. Tevékenységünknek azonban komoly költségvonzata is van, amit eddig az alapítvány tagjai saját erejükből finanszíroztak meg. Segítségeddel tovább folytathatjuk a munkánkat.




Banki átutalással ide kattintva.

Vecsey Ferenc utca illegális hulladéklerakata

Vecsey Ferenc utca illegális hulladéklerakata Budapest XVII. kerületéből, közel az Aldi bevásárlóközponthoz. Köszönjük a bejelentést.

Habár a bejelentő pontosan nem tudta meghatározni merre fele is van a bejelentésének a helyszíne – igaz megpróbálkozott vele – reméljük az aktuális önkormányzatnak lesz rá lehetősége, hogy megtalálja és eltakarítsa a helyszínen található hulladékot. XVII. kerületről már rengeteg bejelentés érkezett, de sajnos még egyikre se kaptunk visszajelzést, hogy eltakarították volna. A korábbi bejelentések az alábbi linken ide kattintva megtekinthetőek.

A Vecsey Ferenc utca illegális hulladéklerakata - ahol megjelent a szemét ott hamarosan több is várható. / Fotó: hulladekvadasz.hu

A Vecsey Ferenc utca illegális hulladéklerakata – ahol megjelent a szemét ott hamarosan több is várható. / Fotó: hulladekvadasz.hu

A bejelentés szövege
“Tisztelt Hulladékvadászok! Az Aldihoz vezető sétányon, aszfaltút mellett, 1171, Budapest Vecsey Ferenc utcából az Aldi felé egy fa alatt. A Vecsey utcát kb féltávnál keresztezi a rét felől egy nem használt gazzal benőtt aszfalt út. Ezen haladva a Vecsey felől az Aldi felé, az út felénél található a lerakat, bár közben is látható elszórva ez-az.”

Hulladék jellege: építési.

Vecsey Ferenc utcából érkezett bejelentést továbbítjuk az aktuális önkormányzatnak.

Köszönjük a bejelentést.


Felhívás illegális hulladék bejelentésre!

Az alábbi útmutató segítségével hasonló bejelentéseket várunk a településről és annak környékéről ezzel is segítve a helyi önkormányzat munkáját. Ide kattintva elérhető a bejelentési űrlap.

Ezek a cikkeink is érdekelhetnek