bejelento

Memento Nemzeti és azon túl

Share

Memento 1965: drámai változásokon ment át a Főváros tulajdonképpeni középpontja, amit minden bizonnyal azóta sem hevert ki teljesen. A jelenlegi tömegközlekedési csomópont már egyáltalán nem idézi régi önmagát, mondhatni inkább totálisan elfelejtette.

Memento

Az egykori gyönyörű épület a mai környezetben. Fotó: Városkép Romboló / hulladekvadasz.hu

A Városkép Romboló rovat történetében először foglalkozunk egy olyan helyszínnel, ahol az egykori-dicső állapotnak akarunk kiemelten emléket állítani. Mindezt tesszük oly módon, ahogy azt már megszokhatták tőlünk az olvasók, továbbá egy vendég prózaíró víziójával is. Memento Nemzeti!

Memento 1875: a Nemzeti Színház Népszínház néven épült fel a híres bécsi Ferdinand Fellener és Hermann Helmer vezette színháztervező cég első magyarországi műveként. A neoreneszánsz palota fővárosi támogatással, magánkezdeményezésre készült el a Nagykörút és a Kerepesi út (a mai Rákóczi út) központi kereszteződésében, 1875 októberében. A Népszínház nyitóeladását 1875. október 15-én tartották. Az első vezetés az erősödő városi polgári közönség igényeit s ízlését tekintette irányadónak. A színház legmeghatározóbb művésze az 1875-től 1902-ig szerepelt Blaha Lujza (1850-1926) volt, akit „a nemzet csalogányának” is neveztek. A főváros 1920-ban, hetvenedik születésnapja alkalmából, még életében, a Népszínház körül kialakult teret is elnevezte róla.

Memento

A fantasztikus belső tér a színpaddal. Forrás: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára

1908-ban a Nemzeti Színház ideiglenes otthonaként bérelte ki az állam a főváros Népszínházát. Az ideiglenes Nemzeti Színház építészeti, akusztikai, színház- és színpadtechnikai szempontokból azonban egyáltalán nem volt ideális a XX. század eleji nemzeti színjátszás számára. Kárpitokkal, hangterelőkkel igyekeztek javítani a nézőtéri hangzásviszonyokon. Ezután, még 1908-ban hidraulikus színpadgépezetet építettek, 1928-ban építették be a 12 méter átmérőjű forgószínpadot, majd 1935 nyarán nagyobb szabású átépítés, korszerűsítés történt. Ekkor a színpadvilágítást teljesen megújították, körhorizontot kapott az egyébként túlságosa szűk hátsószínpad. Világítási tornyokat emeltek az előszínpadra, díszletvetítő berendezést építettek be. A forgószínpadot áthelyezték és korszerűsítették. Az 1937-es centenáriumi ünnepi évadra tehát kívül-belül megújulva állt készen a Nemzeti Színház.

Memento

A 30-as évek, előtérben Tinódi Lantos Sebestyén szobrával. Forrás: Józsefváros régi fotókon, nosztalgia csoport

A második Világháborúban, az ostrom alatt az „ideiglenes” színházépület meglehetősen sok kisebb, első tekintetre nem szerkezeti kárt szenvedett, így gyors romeltakarítás és helyreállítás után 1945 szeptemberében meg is kezdődött a játék a Blaha Lujza téren. Később, már 1948-ban azonban kiderült, hogy a nézőteret ért két repülőbomba-találat mégis megbontotta a tetőszerkezetet és hibajegyzék a következő tíz-tizenöt esztendőben csak gyarapodott. 1957-ben, az előző ősz ütötte sebek okán is külső tatarozásra került sor. A színész- és háziszerző-gárda korról korra a legjobb volt a hazai színházak között, a közönség tisztelettel és szeretettel kötődött Nemzeti Színházához. A színészek és a színházi dolgozók pedig a legmélyebben a magukénak érezték hagyományaival és jövőjével együtt. A Nemzeti Színház lelke mindvégig áthatotta a színházat és a közönséget.

Memento

Az 1957-es tatarozás. Forrás: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára

1960 áprilisában a Művelődésügyi Minisztérium Műszaki Főosztályának született egy bizalmas feljegyzése a Nemzeti Színház épülete tárgyában. Összegezve az épületet minden szempontból igen rossz állapotúnak találták: áramhálózat és gépészet teljes korszerűsítése volt szükséges. Sürgősen el kellett dönteni, hogy új színházat építenek vagy a jelenlegit teljesen átépítik. Egy új Nemzeti Színház felépítését javasolták, mert az lett volna a gazdaságosabb az ország akkori gazdasági helyzetére nézve. Ekkor már folytak a metró mélyépítési munkálatai a Rákóczi út Rókus Kórház és Blaha Lujza tér közé eső területe alatt. A fúrópajzsok által tapasztalt rezgéseket nehezen bírták az épület téglafalai és például 1963 áprilisában megroggyant a nézőtér első emeleti padozata is.  Az akkori technológia nem adott lehetőséget a könnyű, gyors, olcsó stabilizálásra.

1963 decemberében az Állampárt Politikai Bizottsága javaslatot tett részletes műszaki leírással a Színház jövőjével kapcsolatban, ami megpecsételte az épület sorsát. Két nyomós okkal egy Új Nemzeti Színház építését javasolták egy másik helyszínen. Egyrészt a második világháborúban az épület súlyosan megsérült, s mind építészeti, mind műszaki állagában teljesen elavult. Másrészt a földalatti vasút építése szükségessé tette a Nemzeti Színház épületének megerősítését, ami rendkívül költséges lett volna, ráadásul utána az épület adottsága miatt csak a századforduló technikai színvonalát lehetett volna elérni.

Ezt még az Országos Tervhivatal 1964. márciusi előterjesztése követte, aminek nyomán a Gazdasági Bizottság határozott a Nemzeti Színház lebontásáról. Széles, gyászoló tömeg kíséretében – köztük síró színművészekkel -, 1965. január 15-én kezdték el bontani és három különböző időpontban (március 15-én, 30-án és április 23-án) történt robbantással 1965. április 30-ára teljesen eltüntették az épületet. Mind a mai napig él az a mondás, hogy a színház lebontásával, azóta sincs teste a Nemzeti Színháznak, csak lelke. Memento Nemzeti örökké!

Memento

A 70-es években elkészült csobogóval. Forrás: Józsefváros régi fotókon, nosztalgia csoport

Hogy ezután mi történt? Az Állampárt városvezetése igyekezett a ”maga módján modernizálni” a tér ezen részét is. Kőből és fémből álló gombákat ábrázoló csobogó került felállításra, autóparkoló került kialakításra és gyors fásítás következett 20-25 éves fákkal. Időközben az M2-es metróvonal is átadásra került 1970. áprilisában, így a tér ezen része elnyerte végső állapotát, amely azóta inkább csak romlott. A lebontott Nemzeti Színház (Népszínház) emlékét Búza Barna 1983-ban készített emlékköve tudta már csak őrizni a téren. Sajnos ez a szobor sem örvend nagy tiszteletnek, rendszeresen összefirkálják vagy teleszemetelik.

Memento

A Színház emlékkövének egyik arca mintha gúnyosan mosolyogna a jelenlegi helyzeten. Fotó: Városkép Romboló / hulladekvadasz.hu

Az egykori Nemzeti Színház helye leginkább egy rendkívül jellegtelen és kietlen betonplaccra hasonlít jelenleg. Elhanyagoltsága minden bizonnyal ”tömegközlekedési átjáróház” szerepéből adódik. Számos buszjárat megállója található itt, illetve a 4-es 6-os villamos és a 2es metró hömpölygő tömege is teszi tiszteletét itt nap, mint nap. Súlyosabb – inkább társadalmi és szociális – probléma az aluljáró hatása a térre nézve, ahol rendszeresen alszanak hajléktalanok illetve szinte mindennaposak a lopások a térfigyelő kamerák ellenére is. Napközben odalent a számos olcsó kisboltnak van forgalma, de éjszaka, aki teheti, minél gyorsabban célba veszi valamelyik kijáratot, hogy a felszínre jusson ebből a nem túl bizalomgerjesztő környezetből.

Memento

Jellegtelenség és kietlenség mindenütt. Fotó: Városkép Romboló / hulladekvadasz.hu

A művésznő élete utolsó pillanatáig nézegette a házat, amin keresztül életet adhatott a városnak. Ma az a tér ugyanolyan üres, mint a szívünk. A szív ami romba döntötte az emlékét és a szív, ami azóta is úgy tesz, mintha semmi nem történt volna. De mindig van remény – egy új fülemüle ártatlan és tiszta hangja talán még megtöltheti bensőnket azzal a melegséggel, amire nem csak a város, hanem egész nemzetünk vágyik. /A fülemüle üres sírja, CP/

Memento

Bejárat egy “másik világba”. Forrás: Városkép Romboló / hulladekvadasz.hu

Memento Nemzeti, tehát a fentiek alapján pótolhatatlan veszteség az egykori patinás épület elvesztése mind városépítészeti mind pedig színművészeti szempontból is. Az űr jelenleg is ott tátong a Blaha Lujza téren, ahol rebesgetnek egy felújítást a közeljövőben.

Share

Van még itt, ami érdekelhet