Támogasd környezetünk megmentését, a hulladekvadasz.hu üzemeltetőjét, a JÖN Alapítványt.

Eddig több ezer bejelentés hatására több ezer tonna hulladék felszámolásában működtünk közre vagy szerveztünk több száz fős szemétszedési akciókat és váltunk Magyarország legaktívabb környezetvédelmi mozgalmává. Tevékenységünknek azonban komoly költségvonzata is van, amit eddig az alapítvány tagjai saját erejükből finanszíroztak meg. Segítségeddel tovább folytathatjuk a munkánkat.




Banki átutalással ide kattintva.

József Attila általános iskola melletti hulladék

A szigetszentmiklósi József Attila általános iskola melletti hulladéklerakatra lett figyelmes a helyi hulladékvadászunk, szerint állandó probléma ez itt.

Frissítve I.
2018.09.14.

A bejelentő szerint a területről a hulladékot elszállították:
“Korábban bejelentett terület két iskola és egy óvoda közötti járda. A területről a szemét el lett szállítva, de törmelék, kosz itt maradt. Jó lenne még egy kis tereprendezés a helyszínen, mert így szerintem vonzza az újra szemetelőket.”

József Attila általános iskola melletti hulladék

Köszönjük a hulladékeltakarítását. Némi kosz azért maradt sajnos.


Korábban
2018.06.22.

A településről rendszeresen érkeznek a bejelentések. Köszönjük a lakosságnak az aktív részvételt. A korábbi bejelentések ide kattintva megtekinthetőek.

A bejelentés szövege
“Kedves Hulladékvadász csapata! Újabb bejelentést tennék, helyszín: Szigetszentmiklósi Mocorgó Óvoda, József Attila Àltalànos Iskola és Battyàny Kàzmér Gimnázium közötti járda. Néha elviszik, de állandóan újra kialakul és növekszik. Ha publikàljàk esetleg az autó rendszàmàt takarják ki…. Csak ott parkol, nincs köze a kupachoz.

A bejelentés időpontja: 2018.06.21.

Hulladék jellege: háztartási.

A szigetszentmiklósi József Attila általános iskola mellől  beérkezett bejelentést továbbítjuk az illetékes önkormányzatnak.

Köszönjük a bejelentést!


Felhívás illegális hulladék bejelentésre!

Az alábbi útmutató segítségével hasonló bejelentéseket várunk a településről és annak környékéről ezzel is segítve a helyi önkormányzat munkáját. Ide kattintva elérhető a bejelentési űrlap. Ha a helyszínre vagy máshova szemétszedési akciókat szerveznél kattints ide.

Ezek a cikkeink is érdekelhetnek