Támogasd környezetünk megmentését, a hulladekvadasz.hu üzemeltetőjét, a JÖN Alapítványt.

Eddig több ezer bejelentés hatására több ezer tonna hulladék felszámolásában működtünk közre vagy szerveztünk több száz fős szemétszedési akciókat és váltunk Magyarország legaktívabb környezetvédelmi mozgalmává. Tevékenységünknek azonban komoly költségvonzata is van, amit eddig az alapítvány tagjai saját erejükből finanszíroztak meg. Segítségeddel tovább folytathatjuk a munkánkat.




Banki átutalással ide kattintva.

Kiscelli Parkerdő sütögetős szemetes táborhelye

A Kiscelli Parkerdő táborhelyéről kaptunk bejelentés, ami nem csak szemetes, hanem rendszeresen tábor tűzet is gyújtanak. Nyáron ez tiltott.

Kimondottan azért, mert a kiszáradt környezetben a tűz hamar terjed és megállíthatatlanul emészt fel szinte mindent, ami útjába kerül. Óbudáról érkezett korábbi bejelentések ide kattintva megtekinthetőek.

A bejelentés szövege
“Tisztelt Hulladékvadászok! Kiscelli Parkerdőben a kijelölt sütögetős helyen ismét a gyarló ember nyomai nagy mennyiségben. a domb tetejéről készült a fotó, ezért sajnos nem is lászik mennyire szemetes a hely. Köszönettel.”

A bejelentés időpontja: 2018.07.25.

Hulladék jellege: háztartási.

Helyszín/GPS:  47.535244, 19.030511

A Kiscelli Parkerdő helyszínéről beérkezett bejelentést továbbítjuk az illetékes önkormányzatnak.

Köszönjük a bejelentést!


Felhívás illegális hulladék bejelentésre!

Az alábbi útmutató segítségével hasonló bejelentéseket várunk a településről és annak környékéről ezzel is segítve a helyi önkormányzat munkáját. Ide kattintva elérhető a bejelentési űrlap. Ha a helyszínre vagy máshova szemétszedési akciókat szerveznél kattints ide.

TUDTAD?

A hulladekvadasz.hu hivatalos üzemeltetője a JÖN Alapítvány, aminek a segítségével szeretnénk biztosítani a tevékenységeink hosszútávú működését.
Milyen segítség kell ahhoz, hogy tevékenységünk és hulladékvadászaink tovább folytassák munkájukat a környezetvédelem érdekében?
Az oldalunk fejlesztéséhez, munkánk támogatására támogatókat, szponorokat keresünk. Továbbá csapattagokat, akik segítik a munkánk.
Támogass minket egyszeri vagy rendszeres hozzájárulással!

Van még itt, ami érdekelhet