Támogasd környezetünk megmentését, a hulladekvadasz.hu üzemeltetőjét, a JÖN Alapítványt.

Eddig több ezer bejelentés hatására több ezer tonna hulladék felszámolásában működtünk közre vagy szerveztünk több száz fős szemétszedési akciókat és váltunk Magyarország legaktívabb környezetvédelmi mozgalmává. Tevékenységünknek azonban komoly költségvonzata is van, amit eddig az alapítvány tagjai saját erejükből finanszíroztak meg. Segítségeddel tovább folytathatjuk a munkánkat.




Banki átutalással ide kattintva.

Közterület-felügyelő a barátunk – Olvasói különvélemény

A közterület-felügyelő a barátunk címen a különvélemény rovatunkban egy olyan baráti hangvételű levelet publikálunk, amit mindenkinek érdemes elolvasnia.

Gyakran találkozunk olyan bejelentéssel, ahol a bejelentő szidja, becsmérli az illetékes szerveket, köztük a közterület-felügyelőket is. Az alábbi levelet az utóbbi időben nagy fejbolydulást keltett Dunaharasztiról érkezett bejelentések kapcsán kaptunk egy helyi közterület-felügyelőtől. El kell azt mindenképpen mondani, hogy az illetékes szervek ezen bejelentésekből azóta már többet nagy sikerrel meg is oldottak. Munkájukat és levelüket ezúton is köszönjük!

“Tisztelt hulladékvadász, Tisztelt Olvasók!

Megdöbbenve tapasztalom, hogy az illegális hulladékok bejelentésekor, avagy azok feltüntetése alkalmával, mily nagymértékű a felháborodás, egymásra mutogatás, ahogy kellő mennyiségű információ hiányában, az ebből fakadó félreértés is! Bár a bejelentő, (elmondása szerint) nem tudta hova, milyen módon fordulhat.

A levélben említett bejelentés.

A levélben említett bejelentés.

Ám az említett helyszínen észlelt szemétkupacról az önkormányzat, azon keresztül mi, a Közterület felügyelet dolgozói, már annak korai megjelenése alkalmával tudomást szereztünk! Természetes hát, hogy a lakosságnak köszönhető bejelentést követve, az ingatlan tulajdonosát azonnal felkerestük a kialakult helyzet megszüntetése, és a hulladékok mielőbbi elszállítása kapcsán!

Fontos megjegyeznem, hogy Dunaharaszti önkormányzatának dolgozói csak úgy, ahogy a Közterület-felügyelet, tiszteletben tartva a lakók, avagy az esetleges elkövetők jogait, kizárólag a szabályoknak megfelelőn, a törvény adta lehetőségekkel élve járhatnak, s járnak el!

A 2013-tól rendszeresített, országosan egységes közterület-felügyelői jelvény. / Fotó: wikipedia

A 2013-tól rendszeresített, országosan egységes közterület-felügyelői jelvény. / Fotó: wikipedia

Az a tény, hogy az illegális szeméthalom egy lakóingatlan határain belül keletkezett, nagyban megnehezítette az eljárás lefolytatását, ám az ügy, azóta megoldást nyert! Dunaharaszti, ahogy a világ számos más települése is, iszonyú harcot vív a közterületek tisztán tartása, s egy élhetőbb, egészségesebb környezet kialakítása érdekében. E feladat, sokszor elképzelhetetlennek tűnő összeget, időt, és nem kis energiát emészt fel. Ám egy környezettudatos élet reményében azt gondolom, megéri!

A soraim, a Dunaharaszti lakosság odafigyelésének, és a helyi Önkormányzat segíteni akarásának fúzióját volt hivatott bemutatni.”

Köszönjük a megtisztelő levelet!

A levélből számunkra egyértelműen kitűnik,  hogy a közterület-felügyelő nem ellenség, hanem barát, ember, akit kötnek a jogi kötelezettségek. Aki minden esetben törekszik munkája megfelelő elvégzésére.

TUDTAD?

A hulladekvadasz.hu hivatalos üzemeltetője a JÖN Alapítvány, aminek a segítségével szeretnénk biztosítani a tevékenységeink hosszútávú működését.
Milyen segítség kell ahhoz, hogy tevékenységünk és hulladékvadászaink tovább folytassák munkájukat a környezetvédelem érdekében?
Az oldalunk fejlesztéséhez, munkánk támogatására támogatókat, szponorokat keresünk. Továbbá csapattagokat, akik segítik a munkánk.
Támogass minket egyszeri vagy rendszeres hozzájárulással!

Van még itt, ami érdekelhet