Támogasd környezetünk megmentését, a hulladekvadasz.hu üzemeltetőjét, a JÖN Alapítványt.

Eddig több ezer bejelentés hatására több ezer tonna hulladék felszámolásában működtünk közre vagy szerveztünk több száz fős szemétszedési akciókat és váltunk Magyarország legaktívabb környezetvédelmi mozgalmává. Tevékenységünknek azonban komoly költségvonzata is van, amit eddig az alapítvány tagjai saját erejükből finanszíroztak meg. Segítségeddel tovább folytathatjuk a munkánkat.




Banki átutalással ide kattintva.

Erdőkerülő utca karácsonyfás szemétdombja a XV. kerületben

Az Erdőkerülő utca karácsonyfás illegális hulladéklerakatára hívta fel a figyelmes helyi hulladékvadászunk a XV. kerületben.

A kerületből már több bejelentés érkezett, amiből volt igen hamar megoldott és igazán soha meg nem oldódó. Ebben a bejelentésben az a megdöbbentő, hogy már több mint féléve vége a karácsonynak és itt még mindig karácsonyfák hevernek.

A bejelentés szövege
“Tisztelt Hulladékvadászok! Erdőkerülő utca 16. Mögötti füves részén elkezdett megjelenni egy kisebb kupac szemét mert azt hiszik az emberek hogy akkor oda bármit lehet mert buták mint egy kő.”

A bejelentés időpontja: 2018.08.05.

Hulladék jellege: kommunális, zöldhulladék.

Helyszín/GPS: 47.540087, 19.147190

Az Erdőkerülő utca helyszínéről érkezett bejelentést továbbítjuk az illetékes önkormányzatnak.

Köszönjük a bejelentést!


Felhívás illegális hulladék bejelentésre!

Az alábbi útmutató segítségével hasonló bejelentéseket várunk a településről és annak környékéről ezzel is segítve a helyi önkormányzat munkáját. Ide kattintva elérhető a bejelentési űrlap. Ha a helyszínre vagy máshova szemétszedési akciókat szerveznél kattints ide.

Ezek a cikkeink is érdekelhetnek