Támogasd környezetünk megmentését, a hulladekvadasz.hu üzemeltetőjét, a JÖN Alapítványt.

Eddig több ezer bejelentés hatására több ezer tonna hulladék felszámolásában működtünk közre vagy szerveztünk több száz fős szemétszedési akciókat és váltunk Magyarország legaktívabb környezetvédelmi mozgalmává. Tevékenységünknek azonban komoly költségvonzata is van, amit eddig az alapítvány tagjai saját erejükből finanszíroztak meg. Segítségeddel tovább folytathatjuk a munkánkat.




Banki átutalással ide kattintva.

Zuglói szelektív szemetelő levadászva! (videóval)

A szelektív szemetelő egy igazi fantom figura. Sose látjuk, sose tudjuk ki volt az, aki az éjszaka folyamán egy teherautónyi hulladékot vitt a szelektívhez. Mostanáig!

Ha belegondolunk szinte mindennap találkozunk olyan szelektív hulladékgyűjtő szigettel, amit általában az éjszaka folyamán hánytak össze szeméttel. De soha senki se tudja, hogy hogyan került oda a szemét, vagy ki tehette le.

Az FKF 2017-ben 307 tonna hulladékot szállított el a szelektívek 1m-es körzetéből.

A mostani tettenéréses videót egy zuglói környékbeli lakos készítette, akinek már nagyon elege lett, hogy éjjelente csörömpölésre, ismeretlen zajokra ébred.

A bejelentés szövege
“Kedves Hulladékvadász! Ma éjjel tettenértem egy szemetelőt Zuglóban, akit le is videóztam szemetelés közben. Kissé messze volt, plusz sötét is volt, így az arca+rendszáma nem látszik sajnos. Egyből tettem egy telefonos bejelentést, és utána a videót feltöltöttem gyorsan youtube-ra.

Azért vettem fel, mert kíváncsi voltam, hogy mi fog történni, plusz hátha sikerül lebuktatni, mert elég felháborító. Elég gyakran van nagyobb szeméthalom a szelektív körül, amit az önkormányzat – becsületére legyen mondva – időnként elszállíttat. Nemrég volt lomtalanítás, hát konkrétan egy szeméttenger volt akkor a szelektív körül, ami sok-sok szomszédos parkolót is elfoglalt. Az, hogy konkrétan pont ilyen milyen gyakran fordul elő, azt nem tudom. Én is most először voltam szemtanúja. Ha jól láttam, talán festékes vödröket meg sittet rakott ki a srác. Bentről még egy partvissal szépen az aprólékot is kisöpörte.

Talán ha egyszer nagyon szépen(!) fel lenne takarítva a kukák körül, plusz ki lenne téve egy tiltó tábla, akkor kevésbé éreznék úgy az emberek, hogy ezt szabad. Az is igaz, hogy sokszor csutkára megtelnek az egyes konténerek, meg pl. nagy kartondobozok eleve nem nagyon férnek bele a kukákba, ezeket alapból is melléteszik. Amúgy mindenfélét szoktak kitenni oda az emberek, de legalább nem szerves hulladékot. Viszont nem zsákokban, hanem csak úgy magában, ezért sem szép. Helyszín: A Vezér-Füredi saroktól nem messze, a Vezér utca elején lévő bevásárlóközpont előtt. Ez az 5-ös sorszámú sziget.”

A bejelentés időpontja: 2018.08.16.

Hulladék jellege: papír, festékes vödrök.

Helyszín/GPS: 47.510090, 19.142617

A zuglói szelektív szemetelő tettenérését továbbítjuk az illetékes önkormányzatnak.

Köszönjük a bejelentést!


Felhívás illegális hulladék bejelentésre!

Az alábbi útmutató segítségével hasonló bejelentéseket várunk a településről és annak környékéről ezzel is segítve a helyi önkormányzat munkáját. Ide kattintva elérhető a bejelentési űrlap. Ha a helyszínre vagy máshova szemétszedési akciókat szerveznél kattints ide.

Ezek a cikkeink is érdekelhetnek