fbpx

Róma utcáit elborítja a szemét (videóval)

Tennél, de nincs időd a szemétdombok eltakarítására? Támogass minket és elvégezzük helyetted a piszkos munkát! Támogatom a munkátokat!

Róma utcáit ismét beborítja az elszállítatlan háztartási hulladék, ami valljuk be nem az első eset az Olaszország fővárosában.

A kritikus szeméthelyzet miatt az olasz főváros mintegy 3 ezer iskolájának nem akarták megnyitni az épületeket a téli szünet után hétfőn újrakezdődött tanév első napján. Arra hivatkoztak, hogy az iskolák körül hetek óta felgyülemlett hulladék és a patkányok megjelenése egészségügyi veszélyt jelent. Végül az igazgatók engedtek és megnyitották az iskolákat, mivel ígéretet kaptak Virginia Raggi római főpolgármestertől, hogy a lehető leggyorsabban megtisztítja a fővárost a szeméttől.

A hétvégén majdnem 6 ezer tonna hulladékot szállítottak el az olasz főváros utcáiról, elsősorban az oktatási és más közintézmények közeléből.

Rómában régóta problémát jelent a háztartási hulladék elszállítása, amelyet az olasz fővárosban a nyílt utcán álló kukákban és tárolókban kell elhelyezni. Ezek teljesen megteltek, így most a szemét körülöttük tornyosul.2013-ban telítettség miatt lezárták az olasz főváros legnagyobb szabad ég alatti hulladékgyűjtőjét, majd a többi telep is megtelt.

Roma városáról sokaknak a Colosseum jut elsőre eszébe nem a szemét. / Fotó: Wikipedia.

Roma városáról sokaknak a Colosseum jut elsőre eszébe nem a szemét. / Fotó: Wikipedia.

A részben önkormányzati kézben levő római köztisztasági hivatal (Ama) pénz- és emberhiánnyal küzd, és nem képes a szemétszállítás rendszerességét biztosítani. December 11-én az egyik római külvárosi hulladéktelep is leégett, tovább nehezítve a városban összegyűjtött szemét tárolását.

Mit tegyünk, ha leáll a szemétszállítás? – 5 tipp

Az utakon a szeméthegyeket kerülgető rómaiak a főpolgármesteri hivataltól várnak megoldást. Virginia Raggi, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) politikusa segítséget kért a rómaiaktól, felszólítva őket, hogy vegyenek részt a járdák megtisztításában. Valójában azonban a szemét összeszedése önmagában nem elegendő, ha nem szállítják el a hulladékot. A római önkormányzati testület kedden dönt az esetleges intézkedésekről.

Az Il Sole 24 Ore gazdasági napilap adatai szerint Róma városa 2017-ben több mint 277 millió eurót költött a területén előállított hulladék elszállítására Olaszország más tartományaiba vagy a többi között Ausztriába feldolgozásra.

A főpolgármester nem zárta ki, hogy feljelentést tesz ismeretlenekkel szemben, szerinte ugyanis a szeméthelyzetet politikai ellenfelei okozták. Virginia Raggi emlékeztetett, hogy tavaly mintegy 500 utcai szeméttárolót gyújtottak fel.

A videón jól láthatóak a kialakult állapotok. 

Az olasz főváros, Róma esete is bemutatja, hogy nem csak Magyarországon állhat le időnként a szemétszállítás. Ilyenkor mindenki szembesülhet azzal, hogy heti szinten milyen bődületes mennyiségű hulladékot termel.

Mindenkinek ajánljuk figyelmébe a Háztartásom hulladék nélkül és a Dobd ki a szemetest című könyv írónőjét, Tóth Andinak az új honlapját, ahol tanácsokat, tippeket lehet kapni háztartásunk “zero waste” üzemmódjára kapcsolásáról: Hulladeknelkul.hu 

Forrás: MTI.

Ez is érdekelhet: