Francia út Budapest legszemetesebb útja
Francia út Budapest legszemetesebb útja, aminek hátterében a terület rendezetlen tulajdonosi viszonyai, illetve a szemetelők állnak.
A honlapunk 3 éves fennállása óta közel 100 bejelentést kaptunk a Francia út több pontjáról is. Egy idő után az ismétlődő, de más bejelentőktől kapott bejelentéseket már nem publikáltuk. Nem volt értelme. A területnek két tulajdonosa van, egyik a MÁV, a másik Zugló Önkormányzata. Mindkét illetékes időszakonként kitakarítja a területet, de a probléma minduntalan vissza és visszatér.

Szebenyi Péter, hulladékvadász a szeméthegy csúcsán.
A tettenérések csekély száma, az állandó jelenlét hiánya okozta ezt a problémát, amit a szemetelők minden alkalommal ki is használnak.
Fontos elmondani, hogy a területen található illegálisan lerakott hulladék nem a Vasúttársaságé és nem is az illetékes önkormányzaté. Mindkét szerv megtesz mindent a területeinek a tisztán tartásáért a saját anyagi körülményeihez mérten.
A MÁV március végén, április elején fogja kitakarítani a Francia út garázssorai mögötti területet, illetve az út több szakaszát is. A vasúttársaság csak ebben az évben 584 tonna illegálisan lerakott hulladékot takarított el mások után vasútvonalai mellől, ami szerény becslések szerint megfelel hét hatalmas mozdonynak.
A helyszínen történt tettenérések alkalmával a szemetelők több esetben is rátámadtak a közterület-felügyelet embereire. Egyik kirívó eset 2017-ben volt, amikor a feladatát ellátó szerv egyik tagja meg is sérült. A későbbiekben a helytállásukért az FKF Nonprofit Zrt. és Zugló Önkormányzata kitüntetésben részesítette őket a helytállásukért. Aranyseprű díjat kaptak.
Miért a Francia út Budapest legszemetesebb útja?
Erről hulladékvadászaink terepszemléjéből bizonyosodhatunk meg. Elképesztő állapotok uralkodnak már hosszú évek óta a közlekedési útvonalon, amivel kapcsolatban még nincs a mai napig megoldás.
A JÖN Alapítvány kihasználva a Teszedd 2019 alkalmát szemétszedési akciót szervez március 24-re a Francia út kitakarítására, amivel az állandósult hulladékproblémára is szeretné felhívni a figyelmet.
JÖN Teszedd eseménye ide kattintva elérhető közvetlenül, amihez bárki csatlakozhat.
A terület lezárása vagy érdemben való hasznosítása lehetne a kialakult állapotok végleges megoldása. Bízunk benne, hogy hamarosan erről is beszámolhatunk.