Támogasd környezetünk megmentését, a hulladekvadasz.hu üzemeltetőjét, a JÖN Alapítványt.

Eddig több ezer bejelentés hatására több ezer tonna hulladék felszámolásában működtünk közre vagy szerveztünk több száz fős szemétszedési akciókat és váltunk Magyarország legaktívabb környezetvédelmi mozgalmává. Tevékenységünknek azonban komoly költségvonzata is van, amit eddig az alapítvány tagjai saját erejükből finanszíroztak meg. Segítségeddel tovább folytathatjuk a munkánkat.




Banki átutalással ide kattintva.

Háznagyságú szemétdomb Dunaharasztin

Háznagyságú szemétdomb rideg és baljós árnyéka vetődik a Pest megyei Dunaharaszti családi házas övezetében élők mindennapjaira.

A településről érkezett bejelentésben látható képek 1000 szónál is többet mondanak, de párat címszavakban kiemelnénk az egyértelműség kedvéért:

Közegészségügyi, katasztrófavédelmi és hulladéktörvényt sértő állapotok láthatóak egy az egyben.

Egy biztos, hogy a Hulladéktörvény könyvben leírtakkal teljesen ellentmondó cselekménysorozat zajlik a bejelentés helyszínén, ami nem ismeretlen számunkra. Épp egy évvel ezelőtt, ezen az ingatlanok ugyanitt hegyekben állt a szemét, amit a bejelentés hatására az illetékes önkormányzat felszámoltatott a tulajdonossal.

Vajon milyen érzés lehet egy háznagyságú szemétdomb árnyékában élni?

Vajon milyen érzés lehet egy háznagyságú szemétdomb árnyékában élni?

Sajnos nem tartott sokáig a környéken lakók öröme, hiszen a területen rövid időn belül ismét elkezdett illegálisan gyűlni a hulladék. A képek tanulsága szerint most már nem csak az ingatlan területén, hanem az épület utcafronti részén is.

Az úgynevezett háznagyságú szemétdomb az épület mögött látható, de elől bontott hűtők és építési törmelék színesíti a környéken élők életét.

Az úgynevezett háznagyságú szemétdomb az épület mögött látható, de elől bontott hűtők és építési törmelék színesíti a környéken élők életét.

A bejelentők azt állítják, hogy az illetékes önkormányzatnál jelezték az ismételten kialakult állapotokat, de nem történt érdemi változás.

Bízunk benne, hogy a honlapunkra érkezett bejelentés hatására az illetékesek magát az illegális hulladékprobléma gyökerét fogják megszüntetni végérvényesen – szerk.

A bejelentés az EXPRESSZ bejelentési funkción keresztül került feldolgozásra.

A bejelentés szövege
“Tisztelt Hulladékvadász! Sajnos nem tartott egy évig a nyugalmunk! Hiába kérjük az Önkormányzatot, megint csak ígérgetések mennek az ellenőrzésre, nem történik semmi! Természetesen újra elkezdjük kijárni a hivatalos utakat Dunaharasztin.”

TŰZVESZÉLY!: Közvetlenül a fák és a szomszédos épületek mellett veszélyes hulladéknak minősülő olajos kannák hatalmas mennyiségben.

TŰZVESZÉLY!: Közvetlenül a fák és a szomszédos épületek mellett veszélyes hulladéknak minősülő olajos kannák hatalmas mennyiségben.

A bejelentés időpontja: 2019.04.26.

Hulladék jellege: háztartási, építési, műanyag, elektronikai, üveg, vegyi hulladék.

Helyszín/GPS: 47.345406, 19.101904

A dunaharaszti település háznagyságú szemétdomb helyszínéről érkezett bejelentést továbbítjuk az illetékes önkormányzatnak.

Köszönjük a bejelentést!


Felhívás szemétszedési akció szervezésére!

Ha a bejelentés helyszínre vagy máshova közösségi szemétszedési akciót vagy akciókat szerveznél kattints ide.

Ezek a cikkeink is érdekelhetnek