bejelento

Az év első felében 2000 tonna felesleggé vált élelmiszert gyűjtött össze az Élelmiszerbank

Míg világszerte hatalmas élelmiszerpazarlás zajlik, napjainkban egyre több szó esik arról, hogy hogyan fékezhetjük meg az élelmiszerek kidobását, tudva, hogy az éhezés hasonlóan nagy gondot jelent a világban. A mai tudatos társadalom szószólói egyre többször hangsúlyozzák a tudatosságot az élelmiszerek felhasználását illetően is. Hangjuk egyre jobban hallható, de talán még nem jut el mindenhova. Az Élelmiszerbank azon dolgozik, hogy az élelmiszerfelesleget eljuttassa azokhoz, akiknek erre a legnagyobb szükségük van. Az Egyesület munkájának köszönhetően az év első félében 2000 tonnánál is több kidobásra ítélt élelmiszert jutatott el a nélkülözőkhöz.

Miskolc, Pozsonyi utca

Az ország több pontjáról érkeznek hozzánk illegális hulladékkal kapcsolatos bejelentések. Most a soron következő első bejelentés Miskolc, Pozsonyi utcából érkezett.

FKF Zrt. – Gyermekrajz-pályázat

Immár hagyományosan, 2008 óta hirdeti meg az FKF Zrt. rajzpályázatát az óvodás, alsó és felső tagozatos gyerekek számára. A program népszerűségét mutatja, hogy mindig szép számmal érkeznek az ötletes, igényesen elkészített alkotások, amelyeket méltó módon jutalmaznak meg.