fbpx

Országos Hulladékgazdálkodási Konferencia 2016

Tennél, de nincs időd a szemétdombok eltakarítására? Támogass minket és elvégezzük helyetted a piszkos munkát! Támogatom a munkátokat!

A Földművelésügyi Minisztérium és az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság 2016. május 18-19-én Országos Hulladékgazdálkodási Konferencia – 2016. néven ismét megszervezi immár hagyományos szakmai rendezvényét.

A hazai hulladékgazdálkodásra ható külső és belső tényezők mérlegelésében a hazai előadók mellett néhány neves európai szakértő előadását is meghallgathatják a résztvevők.

Magyarország környezeti állapotának ismertetése mellett szó lesz a körforgásos gazdaság kialakításának lehetőségéről, várható hatásairól – különös tekintettel a csomagolási (pl. üveg) hulladékokra. Ezen túlmenően, figyelmükbe ajánljuk az építési-bontási hulladék kezelésének hazai és külföldi tapasztalatairól szóló előadásokat, valamint a közeljövőben megnyíló pályázati lehetőségek ismertetését.

Magyarország a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság szervezésében 2013 óta egyre több önkéntes bevonásával vesz részt az Európai Hulladékcsökkentési Héten a fenntartható hulladékgazdálkodáshoz kötődő szemléletformáló rendezvényekkel, programokkal. A 2015 novemberében lebonyolított hazai programok közül a kategória győztesek itt, a konferencia keretében vehetik át a nemzetközi kezdeményezés magyarországi koordinátora által adományozott elismeréseket.

A tavalyi kedvező tapasztalatok alapján a konferencia regisztrált résztvevői számára – igény szerint – ismét lehetőséget biztosítunk ingyenes Partnerpont működtetésére, amely kiváló alkalmat ad a kötetlen szakmai bemutatkozásra, illetve partnerkeresésre.

Bővebben és egyben a forrás: zoldkonferencia.hu