Támogasd környezetünk megmentését, a hulladekvadasz.hu üzemeltetőjét, a JÖN Alapítványt.

Eddig több ezer bejelentés hatására több ezer tonna hulladék felszámolásában működtünk közre vagy szerveztünk több száz fős szemétszedési akciókat és váltunk Magyarország legaktívabb környezetvédelmi mozgalmává. Tevékenységünknek azonban komoly költségvonzata is van, amit eddig az alapítvány tagjai saját erejükből finanszíroztak meg. Segítségeddel tovább folytathatjuk a munkánkat.




Banki átutalással ide kattintva.

Nagysáp földútja illegális hulladékteleppé változott

Nagysáp külterületén található földútja szó szerint illegális hulladékteleppé változott, ahol a bontott építési és a megunt kerti bútorok egyaránt megtalálhatóak.

Ez egyben a településről érkezett első bejelentés is, ami jól bemutatja településeink határán uralkodó áldatlan állapotokat. Ezen hulladékok java része leadható ingyenesen lakossági hulladékudvarokban. A szemetelők viszont nem voltak kellően körültekintőek, hiszen a hulladéklerakatban hemzsegnek a címmel és névvel ellátott számlák.

Főként lakossági hulladékból álló hatalmas kupac látható a földút bejáratánál.

Főként lakossági hulladékból álló hatalmas kupac látható a földút bejáratánál.

A bejelentés szövege
“Tisztelt Hulladékvadászok! Komárom-Esztergom megyében, a 1119-es úton, amely Tatabányát köti össze a 10-es úttal, Nagysápot elhagyva jobb oldalon egy földúton egyre nő az illegálisan lepakolt hulladék.  A képeket még április elején készítettem, akkori bejelentésem eltűnt az éterben, ezért küldöm újra.

Kerti bútorok hegyekben a helyszínen. Vajon leárazás volt az bútorboltban?

Kerti bútorok hegyekben a helyszínen. Vajon leárazás volt az bútorboltban?

Ismerőseim mondták, hogy azóta még tragikusabb a helyzet. Kérjük segítségeteket!  A 1119-es út mentén van ez, Tatabányáról Esztergom irányába haladva Nagysáp után jobbra, egy földút mentén végig, de a főútról is jól látszik.”

Vajon ki lapul a cím alatt, a szemetelő vagy egy vétlen áldozat?

Vajon ki lapul a cím alatt, a szemetelő vagy egy vétlen áldozat?

A bejelentés időpontja: 2019.05.21.

Hulladék jellege: háztartási, építési, műanyag, elektronikai, üveg, vegyi.

Igazi tragédia ez a helyszín is. Itt is mindent beborít a mocsok. "Nagyság, én így nem szeretlek!"

Igazi tragédia ez a helyszín is. Itt is mindent beborít a mocsok. “Nagyság, én így nem szeretlek!”

Helyszín/GPS: 47.701537 18.628114

Nagysáp község külterületének a szemetes helyszínéről érkezett bejelentést továbbítjuk az illetékes önkormányzatnak.

Köszönjük a bejelentést!


Felhívás szemétszedési akció szervezésére!

Ha a bejelentés helyszínre vagy máshova közösségi szemétszedési akciót vagy akciókat szerveznél kattints ide.


A település a wikipedia szerint

Nevének eredete
A helység neve vitatott eredetű. A sápad, vagy sápaszt igéből válhatott tulajdonnévvé, vagy a Sáp helynév a német eredetű magyar sáf, dézsa, sajtár főnévből alakult át. A “Nagy” előtag különbözteti meg Nagysápot Őrisáptól. Pesty Frigyes a település nevének eredetét a következőképp magyarázta: „Régen a helység vizes, tavas volt. Tökéletes lösz medencében fekszik. Neve ezért lett Nagy Sár. (Ez változott utóbb Nagy Sáppá).” A helyi hagyomány szerint a zsellérektől sok adót, nagy sápot szedtek, s emiatt lett a falu neve Nagysáp.[3]

Fekvése
A Gerecse hegység északkeleti részén a bajnai völgyben helyezkedik el. Megközelíthető a Tát-Tatabánya közötti közúton. Tatabányától 30 km-re, Táttól 7 km-re, Dorogtól 13 km-re, Esztergom-tól 17 km távolságra van. Vasútállomása nincs.

A 170 m tengerszint feletti átlagos magasságban megtelepült falu határát a Keleti-Gerecse ÉNy–DK-i irányú, mindössze 160–250 m magas löszös dombhátai jellemzik. A határában eredő kisebb patakok vizét a Bajnai-, a Bajóti-patak és az Öreg-árok gyűjti össze. Területének döntő többségét szántóföldek foglalják el, a helyenként vízmosásokkal felszabdalt dombokon szőlőket, legelőket és kisebb erdőt találunk. A Gerecse hegység leszakadt rögei: nyugatról az Öreg hegy, a Domonkos hegy, a Som-berek, a Lukas kő, melyek kelet felé lejtenek. A teraszos eróziós völgyek feldarabolták a térszint, és medencedombsággá formálták. A sűrű völgyhálózat a nagyméretű erózió következménye.

Forrás: wikipedia.