Támogasd környezetünk megmentését, a hulladekvadasz.hu üzemeltetőjét, a JÖN Alapítványt.

Eddig több ezer bejelentés hatására több ezer tonna hulladék felszámolásában működtünk közre vagy szerveztünk több száz fős szemétszedési akciókat és váltunk Magyarország legaktívabb környezetvédelmi mozgalmává. Tevékenységünknek azonban komoly költségvonzata is van, amit eddig az alapítvány tagjai saját erejükből finanszíroztak meg. Segítségeddel tovább folytathatjuk a munkánkat.




Banki átutalással ide kattintva.

Élelmiszerhulladékok csökkentése a Nébih kerekasztal beszélgetésén

Az élelmiszerhulladékok csökkentéséről is szó volt a Nébih kerekasztal beszélgetésén, amit március 6-án, Budapesten megrendeztek meg első alkalommal.

A kerekasztal beszélgetés témája az élelmiszerhulladékok csökkentése volt, az élelmiszer-előállítók és –forgalmazók mellett, karitatív szervezetek, hatósági szakemberek, valamint a jogalkotói oldal képviselői is részt vettek.

A Nébih kerekasztal beszélgetésén összegyűlt szakértők, előadók és érdeklődök. / Fotó: Nébih

A Nébih kerekasztal beszélgetésén összegyűlt szakértők, előadók és érdeklődök. / Fotó: Nébih

Az I. Kerekasztal rendezvényt Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár azzal a gondolattal nyitotta meg, hogy az élelmiszerfölösleg kezelése mindenekelőtt humanitárius, azaz gyökerében erkölcsi kérdés. Emellett azonban szem előtt kell tartani az élelmiszerhulladékok környezetterhelését és a gazdasági veszteségeket is, amelyeket magasabb fokú tudatossággal, szervezettséggel nagymértékben megelőzhetünk.

A vitaindító előadásokat követő Kerekasztal beszélgetésen a Földművelésügyi Minisztérium és a Nébih szakemberei mellett, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület, az Élelmiszerfeldolgozók Országos Szövetsége, valamint – a Tesco és Spar képviselője révén – a kereskedelmi oldal is képviseltette magát, lehetővé téve, hogy valóban minden oldalról, szemszögből megvizsgálják az élelmiszerhulladék csökkentésének gátjait és lehetőségeit.

A Kerekasztal egyik legfontosabb témája a lejárt minőségmegőrzési idejű, de élelmiszerbiztonsági kockázatot nem jelentő tartósabb élelmiszerek és élelmiszer-összetevők kezelésének, hasznosíthatóságának kérdése volt. Felmerült továbbá a különböző lejárati idők jobb elkülönítése, vagy esetleges alternatív jelöléssel való kiegészítése, valamint a fogyasztók hatékonyabb tájékoztatása is.

A fórum résztvevői egyetértettek abban, hogy az élelmiszerhulladékok csökkentése terén kulcsfontosságú a fogyasztói tájékozottság emelése. Közös feladat tehát, hogy az élelmiszerhulladékokkal kapcsolatos kérdésekben figyelemfelkeltő és közérthető információk jussanak el a vásárlókhoz. A szemléletformálást pedig érdemes már gyermekkorban elkezdeni.

Az élelmiszerhulladékok újrahasznosítására egyik kiváló módszere a komposztálás. Facebookos komPOSZTolok csoportunkban minden kérdést megválaszolunk ez ügyben is.

A Nébih Kerekasztal célja, hogy teret adjon az élelmiszerláncot érintő időszerű kérdések átfogó vizsgálatának, az érintettek lehető legszélesebb körének bevonása mellett. A negyedévente jelentkező rendhagyó fórumok lehetőséget teremtenek azoknak a jogi, szervezési vagy éppen kommunikációs problémáknak a „kibeszélésére”, amelyekkel a jogkövető vállalkozások rendszeresen találkoznak a mindennapokban. E szellemben az aktuális témák mindig a vállalkozások igényeihez és az élelmiszer ágazatot érő aktuális kihívásokhoz igazodnak majd.

A következő Kerekasztal beszélgetést várhatóan május végén, június elején szervezi majd a hivatal „termékvisszahívás – minden cég rémálma(?)” témakörben.

Forrás: Nebih.

Ezek a cikkeink is érdekelhetnek