Embertelen körülmények egy balatoni büfében

Embertelen körülmények és gyomorforgató állapot miatt húzhatta le a rolót egy balatoni vendéglátó hely a Nébih-t ellenőrzése után.

Azonnali hatállyal felfüggesztette egy balatoni büfé tevékenységét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), miután a helyszíni ellenőrzést végző szakemberek megállapították, hogy a súlyos élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő higiéniai hiányosságok miatt a büfé élelmiszer-előállító, vendéglátó ipari tevékenység végzésére alkalmatlan. A hatóság – a tevékenység korlátozásán túl – 120 tétel, részben lejárt, részben nem nyomon követhető terméket vont ki a forgalomból.

Elképesztő körülményeket találtak a szakemberek a múlt héten tartott helyszíni ellenőrzés során egy, a Balaton partján üzemelő vendéglátóhelyen. Az egységben több hűtőszekrény használatra alkalmatlan állapotban volt, vastag jégréteg borította, a rozsdás polcokon helyben lefagyasztott termékek sorakoztak. A büfében egyetlen kézmosó sem volt használható, az edények tisztítatlanok, több esetben rozsdásak voltak.

hulladékkaják rovatunkban rendszeresen bemutatjuk a Nébih akcióit, eseményeit.

A fellelt termékek között akadtak 2014-ben és 2016-ban lejárt minőség-megőrzési idejű, valamint nem nyomon követhető élelmiszerek, emiatt a szakemberek összesen 120 kifogásolt tételt vontak ki azonnali hatállyal a forgalomból.

Embertelen körülmények - Sokak ezen a tűzhelyen melegített vagy főzött ételeket fogyasztották el. / Fotó: Nébih

Embertelen körülmények – Sokak ezen a tűzhelyen melegített vagy főzött ételeket fogyasztották el. / Fotó: Nébih

Az eljáró hatóság a helyszíni ellenőrzés során megállapította, hogy a büfé vendéglátó ipari tevékenység végzésére alkalmatlan, az egység működése jelentős élelmiszer-biztonsági kockázatot jelent, ezért annak tevékenységét azonnali hatállyal felfüggesztette.

Az eljárás folyamatban van, a szabálysértések súlyát figyelembe véve, az ügyben milliós nagyságrendű bírság várható. A büfé valamennyi hiányosság kijavítását követően, csak az ismételt, kedvező eredményű hatósági szemle után kezdheti újra a tevékenységét.

Forrás: Nébih

TUDTAD?

A hulladekvadasz.hu hivatalos üzemeltetője a JÖN Alapítvány, aminek a segítségével szeretnénk biztosítani a tevékenységeink hosszútávú működését.
Milyen segítség kell ahhoz, hogy tevékenységünk és hulladékvadászaink tovább folytassák munkájukat a környezetvédelem érdekében?
Az oldalunk fejlesztéséhez, munkánk támogatására támogatókat, szponorokat keresünk. Továbbá csapattagokat, akik segítik a munkánk.
Támogass minket egyszeri vagy rendszeres hozzájárulással!

Van még itt, ami érdekelhet