Utcán tárolt építési hulladék Dunaújvárosban
Utcán tárolt építési és egyéb hulladékra hívja fel a dunaújvárosi bejelentő hulladékvadászunk a figyelmet. Szemmel látható, hogy a kialakult állapotok nem éppen szabályosak.
Veszélyes azbeszt tartalmú palatető hulladékai és letakart építési hulladékanyagok jellemzik főként a bejelentés helyszínét. A településről érkezett korábbi bejelentések ide kattintva elérhetők.

A képen a dunaújvárosi Öreghegy utca balesetveszélyes állapotai.
A bejelentés az EXPRESSZ bejelentési funkción keresztül került feldolgozásra.
A bejelentés szövege
“Tisztelt Hulladékvadász! Ezúton kérem segítségét a házunk előtt folyamatosan halmozódó hulladékhegy megszüntetése miatt. Az egész kis utca rendben tartja a környezetét, minden héten összeszedjük a sétálók által “elhagyott” szemetet, vagy azt is, amit egy-egy autós az utca végén lévő kútnál “felejt”. Egy dologgal nem tudunk megbirkózni sajnos. Szomszédunk folyamatosan gyűjti és a kis zöld területre halmozza a hulladékokat. Jelenleg azbeszt tartalmú palatető, és letakart építési hulladékanyagok illetve a mai naptól fémketrec is található itt. Az almafánkat már tönkretették, a kis kert teljesen eltűnt.
Csatolom a területről a fotókat. A szervezetet nagyon támogatom! (A Dunaparton is szoktunk szemetet szedni amikor sétálunk.)”
A bejelentés időpontja: 2019.09.02.
Hulladék jellege: háztartási, építési és veszélyes hulladék.
Helyszín/GPS: 46.978245, 18.935225
[codepeople-post-map]
Utcán tárolt építési hulladékkal kapcsolatban érkezett bejelentést továbbítjuk az illetékes önkormányzatnak.
Köszönjük a bejelentést!
Felhívás szemétszedési akció szervezésére!
Ha a bejelentés helyszínre vagy máshova közösségi szemétszedési akciót vagy akciókat szerveznél kattints ide.