Támogasd környezetünk megmentését, a hulladekvadasz.hu üzemeltetőjét, a JÖN Alapítványt.

Eddig több ezer bejelentés hatására több ezer tonna hulladék felszámolásában működtünk közre vagy szerveztünk több száz fős szemétszedési akciókat és váltunk Magyarország legaktívabb környezetvédelmi mozgalmává. Tevékenységünknek azonban komoly költségvonzata is van, amit eddig az alapítvány tagjai saját erejükből finanszíroztak meg. Segítségeddel tovább folytathatjuk a munkánkat.




Banki átutalással ide kattintva.

Fenyők, amik már nem keltek el az Ünnepre

A bejelentés szerint maradtak fenyők, amiket nem tudtak eladni Szenteste előtt és azokat szabálytalanul “visszajuttatták” a természetbe ismeretlenek.

Információink szerint az árusok pl. virágosoknak adták el a megmarad fenyőket, amik ágaiból koszorút készítenek. De itt valahogy mégse jött össze.

Fenyők, amiket úgymond "visszajuttatták" a természetbe. Fotó: hulladekvadasz.hu

Fenyők, amiket úgymond “visszajuttatták” a természetbe. Fotó: hulladekvadasz.hu

A bejelentés szövege
“Tisztelt Hulladékvadászok! Erdő mellett szoktam futni és láttam, hogy ezeket a fenyőket hálóba csomagolva egész egyszerűen ide hordták. Tudomásom szerint itt nem volt karácsonyi fa árusítás.”

Fotó: hulladekvadasz.hu

Hulladék jellege: zöldhulladék.

Továbbítjuk a bejelentést az aktuális önkormányzatnak.

Köszönjük a bejelentést!

Ezek a cikkeink is érdekelhetnek