Egyetemek is csatlakoznak az Európai Hulladékcsökkentési Héthez
Idén az egyetemek is csatlakoznak az Európai Hulladékcsökkentési Héthez, ahol a november utolsó hetében a résztvevő felsőoktatási intézmények is olyan programokat szerveznek, amelyeken be tudják mutatni a környezet védelmének és a hulladék csökkentésének a jelentőségét.
Dr. Boros Anita, építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkár hozzátette: Magyarországon az egyetemeken az oktatás-kutatás mellett nagy hangsúlyt helyeznek a fenntarthatóságra, a környezetgazdálkodásra és a környezettudatosságra is, ennek megfelelően már számos egyetemen alakult valamilyen fenntarthatósági vagy környezet innovációs kutató központ. Példaként a győri és a Pannon Egyetemet említette.

Egyetemek is csatlakoznak az Európai Hulladékcsökkentési Héthez
Az Európai Hulladékcsökkentési Hetet az idén rendezik meg 12. alkalommal, tavaly a kezdeményezéshez csatlakozott 30 országban több mint 16 500 akciót szerveztek. Magyarországon 2019-ben több mint 400 önkéntes akciószervező valósította meg saját ötletét ezen a héten – mondta.
Álmodd meg Te az Európai Hulladékcsökkentési Hét legjobb magyar akciószervezőinek járó díj
Kiemelte, idén díjazni akarják az Európai Hulladékcsökkentési Hét legjobb magyarországi akcióit, a programokat zsűri értékeli majd. Az erre szolgáló díj kialakítására pályázatot hirdetnek: “Álmodd meg Te az Európai Hulladékcsökkentési Hét legjobb magyar akciószervezőinek járó díjat” címmel. Az alkotópályázaton olyan műveket várnak, amelyek vagy hulladékból készültek vagy a hulladékkezelés témaköréhez tartoznak.
Forrás: MTI