Édesvizeinket is fenyegeti a mikroműanyagok
Édesvizeinket is fenyegeti a mikroműanyagok. Az elmúlt években nem csak az óceánokban és az ott élő halak, kagylók emésztő rendszerében találtak mikroműanyag maradványokat.
Az Élelmiszervizsgálati Közlemények című tudományos lapban közölt tanulmány azt mutatja be, hogyan lehet megfogni, megvizsgálni a parányi plasztikokat. A cikk írói szorgalmazzák a mikroműanyagokra vonatkozó keretrendszer kidolgozását is.
A folyamatosan növekvő globális termelés eredményeként egészen elképesztő mennyiségű műanyagot halmoztunk fel a bolygón: 2014-ben összesen 311 millió tonnát gyártottak világszerte, ennek több mint egyharmadát hasznosítják csomagolóanyagként. Továbbá az 5 milliméternél kisebb mikroműanyagok pedig ezekből az egyszer használatos plasztikokból lesznek, amint, főleg az ultraibolya-sugárzás hatására, apró darabokra esnek szét.
A Laboratorium.hu ismeretterjesztő portál cikkéből kiderült, hogy a mikroműanyagok az állatok tápcsatornájába jutva önmagukban is veszélyesek, de mivel különböző szennyezőanyagok tapadhatnak meg rajtuk, az emberre nézve is kockázatot jelentenek, hiszen a tengeri halak, kagylók az élelmiszerláncba is bekerülnek.
Ahhoz, hogy minél több ismeretünk legyen a mikroműanyagok előfordulásáról és veszélyeiről, mindenekelőtt ki kell mutatni a környezetben és az ivóvízben egyaránt. A mintavétel során az alapelv a víz térfogatának csökkentése. Ez lehetővé teszi, hogy nagy térfogatú mintából (több köbméternyi) csak a szilárd anyag kerüljön a laboratóriumba. Folyók és tengerek mintázásához neuszton- vagy planktonhálót használnak 300 µm-nél nagyobb pórusátmérővel. Ez az eszköz csak víztestek felszínéről képes mintát venni. A szennyvíztisztító telepeken alkalmazott mintavételi eljáráskor 1 köbméter szennyvizet szivattyúznak át egy szűrőn.
A mintavételt követő lépés a műanyagrészecskék vagy -szálak különválasztása az üledéktől és szerves anyagoktól (pl. növényi részek), amelyek zavarnák az azonosítást. A mintaelőkészítés utolsó lépésében a műanyagrészecskéket alumínium-oxid vagy arany szűrő segítségével választják el.
A mikroszkópos képeken gyakran szerves szennyeződések is láthatók. Különösen ez is azt mutatja, hogy a szerves anyagok leválasztása nehéz, a jó minta előkészítés pedig az egyik legfontosabb lépés.
A mikroműanyagok azonosítása a spektroszkópia elve alapján történik. Ennek lényege, hogy a különböző műanyagok eltérő energiaelnyelése alapján határozzák meg azok típusát. Ezek a módszerek optikai mikroszkóppal kombinálva alkalmasak különböző részecskék méretének, struktúrájának és anyagfajtájának meghatározására.
A mikroműanyagok vizsgálatára a WESSLING Nemzetközi Laboratóriumhálózatánál kidolgozott módszer legnagyobb eredménye, hogy magában foglalja a mintavételt, a mintaelőkészítést és a vizsgálatot is. Egészen 15 µm méretig (ez egy átlagos hajszál vastagságának a negyede) képes azonosítani a műanyagrészecskéket .
Az új módszer kétségtelenül nagy lépés a mikroműanyagok detektálása terén, ám ahhoz, hogy a különböző helyen létrejövő eredmények összehasonlíthatóak legyenek, először is szükséges egy egységes definíció megalkotása a mikroműanyagokra (pl. szükséges-e egy alsó mérethatárt bevezetni a maximum kritériumon (5 mm) túl, és párhuzamosan megalkotni a nanoműanyag pontos definícióját. A kidolgozott szabványos módszerek lehetővé tennék az adatok nemzetközi validálását.
Az édesvizeinket külön hangsúlyt kell fektetni. Aa tudomány jelen állása szerint szükséges lenne feltárni a mikroműanyagok édesvízi előfordulását: honnan kerül a vízbe és merre tart.
Forrás: www.ng.hu
