Szilveszter 2018: CSAK 100 köbméter hulladék Budapest utcáin
Szilveszter 2018: csak 100 köbméter hulladékot takarítottak össze a budapesti szilveszteri rendezvények helyszíneiről, a belvárosi utcáiról az FKF.
Az FKF Közleménye szerint az óév búcsúztató közterületi rendezvények helyszínein – többek között
- a Vörösmarty téren,
- a Kis- és Nagykörúton,
- továbbá a Boráros téri,
- Ferenc körúti,
- Blaha Lujza téri,
- Nyugati téri,
- Kálvin téri,
- Deák téri,
- valamint az Astoria aluljárókban
- és azok környékén
január elsején reggel 6 órakor kezdték meg kézi és gépi erővel a takarítást, melyet a kora délutáni órákra fejeztek be az FKF dolgozói.
A fővárosban az év első napján a keddi program szerint vonultak ki a hulladékszállító gépjárművek a kommunális, illetve a szelektíven gyűjtött anyagok elszállítására – írta az FKF.
Szilveszter 2018 alkalma után is köszönjük a Fővárosi Közterület Fenntartónak az elvégzett takarítási munkálatokat.
2016/2017 és 2017-2018 szilveszterek alkalmával 150 köbméternyi hulladék keletkezett.
Forrás: MTI.