Támogasd környezetünk megmentését, a hulladekvadasz.hu üzemeltetőjét, a JÖN Alapítványt.

Eddig több ezer bejelentés hatására több ezer tonna hulladék felszámolásában működtünk közre vagy szerveztünk több száz fős szemétszedési akciókat és váltunk Magyarország legaktívabb környezetvédelmi mozgalmává. Tevékenységünknek azonban komoly költségvonzata is van, amit eddig az alapítvány tagjai saját erejükből finanszíroztak meg. Segítségeddel tovább folytathatjuk a munkánkat.




Banki átutalással ide kattintva.

Homoktövis utca zöldjében hulladék Dunaharasztin

A Homoktövis utca illegális hulladéklerakatára bukkant a helyi hulladékvadászunk, aki a település zöldsávjában talált rá trófeájára Dunaharasztin.

A Pest megyei település is azon települések közé tartozik, ahonnan az utóbbi időben folyamatosan érkeznek a bejelentések. Köszönhető mindez a lakosság aktivizálódásának a környezetünk, életterünk megtisztítása érdekében. A városból érkezett korábbi bejelentések ide kattintva tekinthetőek meg.

A bejelentés szövege
“Tisztelt Hulladékvadászok! A csatolt képeken látható szemétkupacra (építési hulladék, műszaki eszköz is volt közötte) bukkantunk sétánk során. Remélem, tudnak segíteni, hogy eltűnjön onnan. Hálás köszönettel! Cím: Dunaharaszti, Homoktövis u-vasúti átjáró; GPS koordináták: 47.334689,19.083260”

A bejelentés időpontja: 2018.06.23.

Hulladék jellege: építési, elektronikai.

A Homoktövis utca helyszínéről beérkezett bejelentést továbbítjuk az illetékes önkormányzatnak.

Köszönjük a bejelentést!


Felhívás illegális hulladék bejelentésre!

Az alábbi útmutató segítségével hasonló bejelentéseket várunk a településről és annak környékéről ezzel is segítve a helyi önkormányzat munkáját. Ide kattintva elérhető a bejelentési űrlap.  Ha a helyszínre vagy máshova szemétszedési akciókat szerveznél kattints ide.

Ezek a cikkeink is érdekelhetnek