Támogasd környezetünk megmentését, a hulladekvadasz.hu üzemeltetőjét, a JÖN Alapítványt.

Eddig több ezer bejelentés hatására több ezer tonna hulladék felszámolásában működtünk közre vagy szerveztünk több száz fős szemétszedési akciókat és váltunk Magyarország legaktívabb környezetvédelmi mozgalmává. Tevékenységünknek azonban komoly költségvonzata is van, amit eddig az alapítvány tagjai saját erejükből finanszíroztak meg. Segítségeddel tovább folytathatjuk a munkánkat.




Banki átutalással ide kattintva.

Interjú Zlatnik Gáborral, a Tisztább Kerepesért vezetőjével

A Tisztább Kerepesért mozgalom főszervezőjével, Zlatnik Gáborral készítettünk interjút, akik Magyarországon példátlan módon nekiláttak településük kitakarításához.

Az interjú rovatunkban rendszeresen bemutatunk olyan személyeket, akikre igazán büszkék lehetünk. Ilyen Zlatnik Gábor is, aki egy 40 éves, hivatásos tűzoltó. Az édesapja által tősgyökeres kerepesi. Gábor elmondása szerint a település szülöttének vállhatja magát, akinek rengeteg gyerekkori emléke a szülővárosához kötődik.

A képen Zlatnik Gábor, hivatásos tűzoltó.

A képen Zlatnik Gábor, hivatásos tűzoltó.

Miért kezdtétek el településetek, Kerepes megtisztítását?
Sokat gondolkodtunk a barátaimmal, hogy valahogyan nekünk is ki kellene vennünk a részünket Kerepes életében, hiszen mi vagyunk az a generáció, aki tud és akar is tenni azért, hogy lakókörnyezetünk szebb és élhetőbb legyen. Munkám során is mindig megpróbálok mindent megtenni a kollégáimmal, hogy segítsünk az embereknek. Több mint 10 éve hivatásos tűzoltóként dolgozom a fővárosban, így nem volt nehéz, hogy önzetlenül segítsünk a barátaimmal. Egyik reggel egy régi ismerősöm egy videót osztott meg a közösségi oldalon. Ezen az látható, hogy a Szilas patak partján, a Forrásvölgy tanösvény mellett a kutyája térdig érő szemétben sétál a természetvédelmi területen. Ekkor kezdődött minden. Ezen ugyanis annyira felháborodtam, hogy azonnal szóltam a barátaimnak és elindultunk körbe járni a problémásabb területeket.

Akkor döbbentünk rá, hogy mennyi szemét van, amit el kell takarítani. Csináltam egy facebook csoportot Tisztább Kerepesért! néven és felvettem néhány ismerősömet, akikhez több százan csatlakoztak. Ott meghirdettünk egy szemétszedést és már kezdtük is az első nagytakarítást, ami meglepően jól sikerült. Sokan jöttek terepjárókkal, utánfutóval. Vannak a csoportban helyi vállalkozók is. Volt, aki munkagéppel, volt, aki pizzával, üdítővel vagy zsákokkal segítette a munkánkat.

Hány illegális hulladéklerakást számoltatok fel eddig?
Első alkalommal egy nap alatt két 30 köbméteres konténert sikerült megtöltenünk. Ezen felbuzdulva körbejártam a települést és akkor szereztem tudomást arról, hogy rengeteg helyen van szemét. Legalább 80-100 kupac volt, amit lefényképeztem, és ennek segítségével csináltam egy térképet. Ezt követően sorban elkezdtük kitakarítani a környéket. Kisebb-nagyobb konténereket kértem az önkormányzattól. Még van mit kitakarítani, de szerintem a 80-90 %-át megcsináltuk.

Hányan vagytok önkéntesek erre a feladatra?
Az önkéntesek mindig vannak természetesen, nélkülük nem is működne. Nekem többször akad napközben 4-5 órám takarítani, és ilyenkor a barátaim teherautójával sikerül 1-2 nagyobb kupacot felszámolnunk. Ez hetente 2-3 alkalommal sikerül.

Kattints a képre a szemetszedes.hu megtekintéséhez.

Kattints a képre a szemetszedes.hu megtekintéséhez.

Teljesen önkéntesen csináljátok? Saját idő, saját pénz?
Most teljesen önkéntes alapon csináljuk. Mindenki saját kocsival, helyi kölcsönzők utánfutóival, gépeivel vesz részt benne. Fuvarozó barátom saját teherautójával segít. A csoport tagjai maguktól is jelzik a szemétkupacokat és kitakarítanak 1-1 területet.

Támogat valaki benneteket a hulladék elszállításában, megfelelő helyre deponálásában?
Első szemétszedésünk alkalmával felhívtam az ismerőseimet, segítsenek konténert szerezni. Aki ezzel foglalkozik, természetesen egyből mondta, hogy hoz ingyen konténert, ezzel segítve a közös jó célt, de a szemétlerakási díjat nekem kell megfizetnem. Számolgattam, hogy ekkora mennyiségnél több százezer forint lenne, amit fizetni kell. Ekkor megkerestem a Kerepes Város Önkormányzatát és beszéltem a Polgármester Úrral. Nagyon pozitív volt a hozzáállása. Tájékoztattam, hogy mi mindent elintézünk, de kértem, hogy a konténereket biztosítsa számunkra. Ez mind a mai napig így van. Azóta az önkormányzat is kitakarított két nagyobb területet gépekkel, ahonnan 270 köbméter szemetet szállítottak el. Ettől függetlenül még mindig közel 150 köbméter hulladék van a városban. Az önkormányzattal együttműködve pár hónap alatt közel 450 köbméter szemét került hulladéklerakóba a közterületekről, erdőből.

Hogyan egyeztetitek össze környezetmegmentő tevékenységeteket a magánéletetekkel? Itt kimondottan az idő az érdekes, hogy fér bele a mindennapokba?
Szeretném, ha Kerepes város egy szép, tiszta, élhető település lenne, de ehhez még van tennivalónk. Egy egyesület létrehozása már folyamatban van, csináltunk saját pólókat is. Készülnek a matricák, a táblák és a kukák is. A táblákkal az a célunk, hogy megköszönjük mindenkinek, hogy nem szemetelnek. Szeretném, ha az emberek hozzáállása is pozitívabb lenne. Célul tűztem ki, hogy a várost, ahogy mondani szoktam, az utolsó papírzsebkendőig kitakarítsuk.

Megfigyelést, tettenérést is szoktatok tartani? Kaptattok már el szemetelőt?
Vadkamerákat kértünk az önkormányzattól megfigyelés céljából. Sajnos az is probléma volt, hogy a városnak sokáig nem volt közterület-felügyelője, így nem lehetett hivatalosan eljárni, büntetést kiszabni sem. Végre van, aki vigyáz a közterületek rendjére. Úgy gondolom, közösen együttműködve eredményeket érhetünk el, sikeresen elkaphatjuk az illegális szemetelőket és közös erővel megállítjuk a szemetelést. Térfigyelő kamerák bővítését is javasoltuk, valamint a további szemetelés megállítására út átvágásokat, illetve sorompókat is telepítünk az önkormányzattal egyeztetve.

Együttműködtök az önkormányzattal, illetve a helyi rendőrséggel, polgárőrséggel?
Polgármesteri hivatallal jó kapcsolatom van. Segít a konténerekbe illetve a hulladék elszállításában. Új közterület felügyelővel közösen együtt dolgozva úgy látom, hogy sikerül csökkenteni a további szemetelést. Kértünk vad kamerákat, táblákat is már a beszerzésük folyamatban van. Úgy gondolom, amit eddig kértem azt mindent megkaptam a hivatal részéről,és erre a jövőben is ígéretet kaptam. Zárt területet ahova elhelyezhetem az összeszedett hulladékot. Térfigyelő kamera rendszer bővítését kértem,amit megígért a polgármester.

Szeretném hogy az önkormányzat és a Tisztább Kerepesért csoport egy közös célért továbbra is sikeresen tudna együtt működni.

Egyenlőre még a rendőrség és a polgárőrséggel nem dolgoztunk együtt, de a jövőben természetesen velük össze dolgozva szeretnénk Kerepes tisztaságát megóvni és rendben tartani a további szemeteléstől. Köszönöm az Önkormányzat segítségét!

Mit tanácsolsz más szervezeteknek, hogyan kezdjenek hozzá?
Elsősorban térképezzék fel, hogy a lakóhelyük közelében hol, merre, mennyi szemét található. Mindenképp nagy segítség egy csoport létrehozása, ahol más is tudomást szerez a szeméthalmokról és megismeri a problémás helyeket. Térképet, fényképeket kell készíteni. Természetesen szükség van az önkormányzat, vagy egy szeméttelep segítségére, ahova a hulladékot el lehet szállítani. Azt gondolom, a többi csak rajtunk múlik, csinálni kell.

Számodra miért fontos, hogy környezetünk, életterünk tiszta, úgymond szemétmentes övezet legyen? 
Szerintem nagy felelőssége van a szülőknek, hogy a gyerekeiket környezettudatosan neveljék. Ha más szemetel, szóljon rá, ha szemetet lát, vegye fel és dobja ki. Ezek szerintem alap dolgok. Alapvetően az emberek nagy részének igénye van a szép és tiszta környezetre, csak sajnos kevesen tesznek érte. Ti is tudjátok, mint egy országos csapat, hogy ez egy nagyon jó dolog. Nekünk nagyon nagy a felelősségünk, hogy mit adunk tovább egy felnövekvő generációnak. Egy nagy szemétdombot, vagy egy szép, tiszta, élhető környezetet.

Tisztább Kerepesért mozgalom tagjai és egy bontott autóalkatrész halom a háttérben.

Tisztább Kerepesért mozgalom tagjai és egy bontott autóalkatrész halom a háttérben.

Mik a jövőbeli terveitek?
Amikor elkezdtem, az tűztem ki célul, hogy az összes szemetet összeszedjük Kerepesen. Ez már 90%-ban megvalósult. Egyre kevesebb az új szemétkupac megjelenése is. Szeretném, ha ezt a példát más önkormányzat is megvalósítaná. Szeretnék a településünkön még több kukát kihelyezni. Készítettünk egy táblázatot azokról a helyekről a környéken, ahová le lehet adni a hulladékot. Leírtuk, hogy pontosan mit és hol tudnak leadni, ezzel is segítve a lakosságot. Természetesen más önkormányzatnak, településnek is segítünk tanáccsal, tapasztalatok megosztásával. Szeretnénk minél több fiatalt is bevonni, hogy ők is részesei legyenek a jövőben egy szebb és élhetőbb város kialakításának.

Köszönjük Zlatnik Gábornak, a Tisztább Kerepesért főszervezőjének az interjút. A tevékenységük országos mértékben is példaértékű, hiszen a település megtisztítását az illetékes önkormányzattal karöltve, a település tisztaságáért és nem önös célokért teszik.

TUDTAD?

A hulladekvadasz.hu hivatalos üzemeltetője a JÖN Alapítvány, aminek a segítségével szeretnénk biztosítani a tevékenységeink hosszútávú működését.
Milyen segítség kell ahhoz, hogy tevékenységünk és hulladékvadászaink tovább folytassák munkájukat a környezetvédelem érdekében?
Az oldalunk fejlesztéséhez, munkánk támogatására támogatókat, szponorokat keresünk. Továbbá csapattagokat, akik segítik a munkánk.
Támogass minket egyszeri vagy rendszeres hozzájárulással!

Van még itt, ami érdekelhet