Vasúti árok brutális mennyiségű hulladéka | Zugló
Vasúti árok mentén brutális mennyiségű illegális hulladék gyűlik évek óta a zuglói Komáromi út mellett. A terület vélhetően a MÁV Zrt.-hez tartozik.
Már több alkalommal beszámoltunk arról, hogy a vasúttársaság komoly összegeket feláldozva takarítja a mások által teleszemetelt több ezer kilométeres vasúti vonalait. 2019-ben több száz milliót költött csak a budapesti területeinek a takarítására.

A Komáromi út mellett látható vasúti árok tele van szeméttel.
Az állandóan fennálló hulladékprobléma megoldására a képeken látható gócpontra javallott lenne kihelyezni egy térfigyelő kamerát.

Kik hordhatják ide a hulladékot?
A bejelentés szövege
“A Zuglói közterület fenntartó rendszeresen tisztítja a területet, de csak a MÁV-hoz tartozó kidőlt kerítés vonaláig, mivel az már nem közterület, nincs joguk. Többször jeleztük a MÁV-nak is a problémát, de évek óta semmi reakció.” – A bejelentés és annak megoldása közvetlenül a Hulladékvadász by Zeewa rendszerünkben tekinthető meg.

Brutális mennyiségű szemét szó szerint kifolyik az útra.
Hulladék jellege: autógumi, építési, kommunális, lom hulladék.