illegalis hulladek bejelentes

Balatonfűzfő illegális hulladéklerakata (Frissítve)

Share

Balatonfűzfő település első bejelentése következik, ahol egy gyorsan nővekvő hulladéklerakatról érkezett bejelentés a Hulladékvadász applikáció segítségével.

Frissítve
2017.10.23.

A Balatonfűzfői Közös Önkormányzati hivataltól kapott tájékoztatás a bejelentéssel kapcsolatban:
“Tisztelt Cím! Köszönettel vettük a Balatonfűzfő területéről illegális hulladéklerakás tárgyában érkezett jelzését.

Megjegyzem, hogy jelen esetben nem egy általunk nem észlelt hulladéklerakásról van szó. A lomok kihelyezésével szinte egyidőben felvettük a kapcsolatot a hulladék kihelyezőjével, aki el is ismerte a szabálysértést, azonban elzárkózott mindenféle együttműködéstől, így a lomok elszállíttatásától is. Ezért az elkövetővel szemben megtettük a szabálysértési feljelentést. Jelenleg a kormányhivatal folytat eljárást vele szemben.

Balatonfűzfő közigazgatási területén rendszeressé vált a különféle hulladékoknak (lomok, kommunális-, veszélyes-, vagy zöldhulladék, valamint építési törmelék stb.) a közterületre történő szabálytalan kihelyezése. Az illegálisan lerakott hulladékok begyűjtése és elszállítása jelentős terheket ró önkormányzatunkra. Mivel jelen esetben ismert a szabálysértő személye, valamint a kihelyezett lom (elsősorban bútorok) „csak” esztétikai problémát jelent, a környezetet nem szennyezi, az önkormányzat nem akarja közpénzen elszállíttatni egy folyamatban lévő szabálysértési ügy tárgyi bizonyítékait.

Természetesen legkésőbb a szabálysértési eljárás lezárását követően  – amennyiben máshogy nem sikerül megoldani a problémát, akár az önkormányzat közreműködésével is – a lomok el lesznek szállítva.  

Az ügyről folyamatosan tájékoztattuk a környéken lakókat, így – a honlapjukon közölt, hozzánk is eljuttatott fotóból valószínűsíthetően – a lerakást Önök felé jelző személyt is.

Még egyszer köszönjük segítő szándékú megkeresésüket, és továbbra is köszönettel vesszük a környezetünk védelmének, városunk tisztaságának megőrzése érdekében küldött hasonló jelzéseiket.”

Köszönjük a minden részletre kiterjedő, megtisztelő levelet a Balatonfűzfői Önkormányzatnak. További jó munkát kívánunk számukra. Ránk számíthatnak!


Korábban
2017.10.12.

A város Veszprém megyében, a Balatonalmádi járásban. Fekvése a Balaton északkeleti csücskén, a Fűzfői-öböl partján terül el, megközelíthető a 71-es főúton és a Székesfehérvár–Tapolca-vasútvonalon.

A bejelentés szövege
“Tisztelt Hulladékvadászok! Balatonfűzfői – Gyártelep Bugyogóforrás utca 5-7. elhelyezkedő házak között kettő hónapja egyre csak növekvő szemétlerakat.”

Hulladék jellege: háztartási, építési, műanyag, elektronikai.

Balatonfűzfő bejelentését továbbítjuk az aktuális önkormányzatoknak. Köszönjük a bejelentést.


Felhívás illegális hulladék bejelentésre!

Az alábbi útmutató segítségével hasonló bejelentéseket várunk a településről és annak környékéről ezzel is segítve a helyi önkormányzat munkáját. Ide kattintva elérhető a bejelentési űrlap. Ha támogatnád a hulladékvadászok munkáját ide kattintva megteheted.

Van még itt, ami érdekelhet