Támogasd környezetünk megmentését, a hulladekvadasz.hu üzemeltetőjét, a JÖN Alapítványt.

Eddig több ezer bejelentés hatására több ezer tonna hulladék felszámolásában működtünk közre vagy szerveztünk több száz fős szemétszedési akciókat és váltunk Magyarország legaktívabb környezetvédelmi mozgalmává. Tevékenységünknek azonban komoly költségvonzata is van, amit eddig az alapítvány tagjai saját erejükből finanszíroztak meg. Segítségeddel tovább folytathatjuk a munkánkat.




Banki átutalással ide kattintva.

Kék kanna rejtélye és szemét Tárnokon

Kék kanna és több zsák szemét található a tárnoki autópálya-lehajtótól pár száz méterre. A bejelentő nem tudja, nem sejti mi lehet a kannában.

Bejelentés II.
2018.08.15.

A bejelentések feldolgozása nem érkezési sorrendben történik, ezért fordulhat az elő, hogy két bejelentés ugyanarról a helyről elcsúsztatva teszünk közzé.

A bejelentés szövege
“A Pusztazámori Hulladéklerakótól az autópálya felé a körforgalom előtt 300 méterrel jobbra egy földút található. A szemét jól látható már a főútról is”

A bejelentés időpontja: 2018.08.15. – A bejelentés közel 4 héttel később publikáltuk, aminek oka itt olvasható.

Köszönjük a bejelentést, továbbítjuk az illetékeseknek.


Bejelentés I.
2018.08.21.

Ugyanezen a napon érkezett egy másik bejelentés a közelből, ami ide kattintva elérhető.

A bejelentés szövege
“Tisztelt Hulladékvadászok! A tárnoki autópálya lehajtó körforgalmától néhány száz méterre, Pusztazámor felé, az út bal oldalán, egy tipikus hulladéklerakó helyet találtam. Országúti biciklizés közben sokszor azon kapom magam, hogy az ilyen helyeket pásztázom. Sajnos a legtöbb esetben “sikerrel”, – majdnem mindegyik ilyen eldugott kiállóban van szemét, csak az ingerküszöböm már úgy feltolódott, hogy tényleg csak a leglényegesebbeket küldöm be. Kíváncsi vagyok amúgy, hogy az a kék kanna milyen anyagot tartalmazhatott.”

A bejelentés időpontja: 2018.08.12.

Hulladék jellege: vegyi, építési.

Helyszín/GPS: 47.381801, 18.829280

A kék kanna és a szemét helyszínéről érkezett bejelentést továbbítjuk az illetékes önkormányzatnak.

Köszönjük a bejelentést!


Felhívás illegális hulladék bejelentésre!

Az alábbi útmutató segítségével hasonló bejelentéseket várunk a településről és annak környékéről ezzel is segítve a helyi önkormányzat munkáját. Ide kattintva elérhető a bejelentési űrlap. Ha a helyszínre vagy máshova szemétszedési akciókat szerveznél kattints ide.

Ezek a cikkeink is érdekelhetnek