Támogasd környezetünk megmentését, a hulladekvadasz.hu üzemeltetőjét, a JÖN Alapítványt.

Eddig több ezer bejelentés hatására több ezer tonna hulladék felszámolásában működtünk közre vagy szerveztünk több száz fős szemétszedési akciókat és váltunk Magyarország legaktívabb környezetvédelmi mozgalmává. Tevékenységünknek azonban komoly költségvonzata is van, amit eddig az alapítvány tagjai saját erejükből finanszíroztak meg. Segítségeddel tovább folytathatjuk a munkánkat.




Banki átutalással ide kattintva.

Az óbudai Csúcshegy hulladékzónája (Frissítve)

Az óbudai Csúcshegy területén egy úgynevezett hulladékzóna alakult ki az utóbbi években. A bejelentő elmondása szerint Óbuda Önkormányzata közel egy éve értesítette őket, hogy a terület kezelőjét, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-t felszólítja az illegális hulladéklerakások eltakarítására.

Frissítve
2017.12.24.

A bejelentő az alábbi tájékoztatást adta  bejelentési helyszínével kapcsolatban
“Tisztelt Cím! A területről sajnos a bejelentésem óta nem vittek el szemetet. Illetve a buszmegálló mögötti autóalkatrész kupacot elvitték, de az erdős részről, a brutál mennyiségből sajnos semmit. Az ottlakó hajléktalanok eltűntek, illetve állítottak egy kaput (kép mellékelve), ami kerítés hiányában túl sokat nem ér. Inkább gyűlik a szemét, mint stagnál. A figyelmeztető táblán említett kamera természetesen nem létezik.”

Felvesszük az aktuális önkormányzattal a kapcsolatot a bejelentéssel kapcsolatosan, remélve, hogy a terület hulladékproblémája mihamarabb megoldásra kerül. Köszönjük a tájékoztatást a bejelentőnek.


Korábban
2017.03.20.

A bejelentéshez csatolt levélből az derül ki, hogy a helyiek több alkalommal írtak Óbuda Önkormányzatának a problémával kapcsolatban, de nem történt érdemi változás.

A bejelentő állítása szerint a szomszédos lakóparkban Bús Balázs, Óbuda Polgármestere, illetve többek közt Tarlós István, Budapest Főpolgármestere is lakik.

Az óbudai hulladékzóna kezdete. / Fotó: hulladekvadasz.hu

Az óbudai hulladékzóna kezdete. / Fotó: hulladekvadasz.hu

A bejelentés szövege
“Ezen a fás területen (kb 5000nm) évek óta, hatalmas mennyiségű, mindenféle jellegű hulladék található. Az elmúlt évek alatt, a Csúcshegyen lakók közül többen/többször is írtak az önkormányzatnak a szeméthegyek miatt, de sajnos semmi nem változott.  Pont 1 éve jött a válaszuk, melyből kiderül, hogy valami furcsa módon nem tudják azonosítani a terület tulajdonosát, így végül a terület kezelőjét, a NIF-et szólították fel, hogy takarítsa el a szemetet (Jelenleg az ingatlan kezelője a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.). Mivel nagyon sok éve, zavartalanul rakódik oda a szemét, egészen biztos, hogy a terület felső talajrétegeiben is ott a sok belerohadt hulladék, így nem csak sima elszállításra, hanem komoly talajcserére is szükség lenne.

Érdekes és szomorú adaléka a történetnek, hogy épp a Kocsis Sándor utca ezen szakaszáról nyílik az a Lángliliom utca, ahol Tarlós István (Budapest főpolgármestere), Bús Balázs (óbuda polgármestere), Puskás Péter (óbudai alpolgármester), Désiné Németh Éva (óbudai önkormányzati képviselő) és Simonka Csaba (óbudai önkormányzati képviselő) lakik.  Vagyis Óbuda döntéshozóinak elit lakóparkjától 300 méterre található ez a terület és évek óta tudnak az állapotáról. Remélem, Önök több sikerrel járnak náluk, mint a kerületben lakók!”

Hulladék jelege: építési, kommunális, zöldhulladék.

A Csúcshegy hulladékzónája. / Fotó: Google Maps

A Csúcshegy hulladékzónája. / Fotó: Google Maps

A szomszédos, Solymárvölgyi útról korábban már érkezett bejelentés (lásd itt).

Az óbudai Csúcshegy hulladékzónájával kapcsolatos bejelentést továbbítjuk az aktuális szervekhez.

Köszönjük a bejelentést!


Felhívás illegális hulladék bejelentésre!

Az alábbi útmutató segítségével hasonló bejelentéseket várunk a településről és annak környékéről ezzel is segítve a helyi önkormányzat munkáját. Ide kattintva elérhető a bejelentési űrlap. Ha támogatnád a hulladékvadászok munkáját ide kattintva megteheted.

Ezek a cikkeink is érdekelhetnek